Aktuális

    Köszöntő

    Mindenkit sok szeretettel köszöntünk honlapunkon!

    A Pannon TISZK Veszprém Nonprofit Kft. küldetése az Európai Unió állásfoglalását alapul véve:

    „…A VILÁG LEGDINAMIKUSABB ÉS LEGVERSENYKÉPESEBB TUDÁSALAPÚ GAZDASÁGA LEGYEN, MELY A TÖBB ÉS JOBB MUNKAHELY TEREMTÉSÉVEL, NAGYOBB TÁRSADALMI KOHÉZIÓVAL ÉS A KÖRNYEZET IRÁNTI TISZTELETTEL PÁROSULÓ FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉSRE KÉPES…”
    Célja:
    A GAZDASÁGHOZ KÖZELI, A MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKET RUGALMASAN KÖVETNI TUDÓ, ISKOLAI RENDSZERŰ ÉS ISKOLARENDSZEREN KÍVÜLI SZAKKÉPZÉS ALKALMAZÁSÁN KERESZTÜL, A SZAKKÉPZÉSHEZ SZÜKSÉGES KORSZERŰ INFRASTRUKTÚRÁVAL MEGTEREMTENI A MŰKÖDÉSI KÖRÉN BELÜL A LAKOSSÁG SZÁMÁRA AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS FELTÉTELEIT.

    A TISZK mozaikszó jelentése értelmezésünkben:

    T - Térségi: azaz tevékenysége földrajzilag is behatárolható területen zajlik
    I - Integrált: a partnerintézmények, szervezetek, támogató vállalkozások, valamint a gazdasági szereplők szervezeteinek bevonásával az együttműködésen alapuló rendszerben valósítja meg feladatát
    SZ - Szakképző: a kor kihívásaira megfelelő válasz az élethosszig tartó tanulás érvényesítése az oktatásban és képzésben a  partneriskoláinkban meglévő tapasztalatok egymásra építésén keresztül
    K – Központ: Közös stratégia alkalmazásával, az intézményekben felhalmozott eszközök és tudás közös fejlesztésével tudnak iskoláink a gazdasági élet és a kor elvárásainak megfelelni.

    A TISZK feladata, hogy az aktuális munkaerőpiaci igényekhez illeszkedő oktatást biztosítsa diákjai számára, a legkorszerűbb technológiák, gépek, tanműhelyek, eszközök alkalmazásával.

    A képzések a TISZK partnerintézményeiben az alábbi szakmacsoportokban indulnak:

    1. informatika
    2. gépészet 
    3. kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció
    4. elektronika-elektrotechnika 
    5. közlekedés
    6. ügyvitel
    7. vegyipar
    8. közgazdaság
    9. egyéb szolgáltatás
    10. elektrotechnika- elektronika
    11. építészet
    12. faipar
    13. művészet, közművelődés, kommunikáció
    14. környezetvédelem, vízgazdálkodás

    A képzések korszerűsége és kiváló minősége érdekében előzetesen a tevékenységünk minden területét feltárjuk, tervezzük, és a megvalósítás különböző fázisaiban  folyamatosan mérjük és nyomon követjük. Ezt a célt egységes Minőségirányítási rendszerünk működtetésével is erősíteni kívánjuk.
    Kívánunk oldalunkon hasznos időtöltést, böngészést, tájékozódást!

    Weblapunkat folyamatosan fejlesztjük!

    2010.07.01

    Sági István

    Ügyvezető



    FAT Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-2269 | Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00454-2009
    2009 © Pannon TISZK Veszprém Nonprofit Kft., H-8200, Veszprém Szabadság tér 15., Tel.: + 36 88 567-485, Fax: + 36 88 567-486
    Írjon nekünk | Impresszum
    href="?at=impresszum">Impresszum